

|
|
Bemutatkozás
A Humán Kft. 1989-ben azzal a célkitűzéssel alakult, hogy megbízható és versenyképes számítástechnikai, informatikai és hálózati megoldásokat nyújtson ügyfelei számára. Fő feladatának tekinti, hogy segítse üzleti partnereit az optimális informatikai megoldás megtalálásában a mai, gyorsan változó környezeti feltételek között is. Ez megkívánja új, előremutató technológiák alkalmazását a rendszertervezéstől az üzembe helyezésig terjedő számítástechnikai alkalmazás minden fázisában és minden eszközében.
Üzleti filozófiánk
Partnereink számára értékálló, megbízható, integrálható és folyamatosan fejleszthető megoldásokat biztosítani.
Az általunk tervezett rendszerek képesek minden körülményhez igazodóan hatékonyan hozzájárulni Partnerünk sikerességéhez, piaci versenyképességének fokozásához akár az alaptevékenységüket, akár egyedi fejlesztéseket illetően.
Felismerésünket, mely szerint az információáramlás hatékony használata az üzleti életben alapkövetelmény, Partnereink javára kívánjuk fordítani azzal, hogy részükre a legkorszerűbb informatikai infrastruktúrák kiépítését és üzemeltetését valósítjuk meg.
A megvalósítás fázisában is képesek vagyunk Partnereink egyedi igényéhez alkalmazkodni annak érdekében, hogy megoldásaink a legteljesebb mértékben szolgálják közös céljainkat.
A Humán Kft. a nemzetközi informatikai technológiákat a Partnerek szolgálatába állítva, az alap infrastruktúrától a magas szintű alkalmazásokig rendszereket tervez, kivitelez, folyamatosan működteti monitoring rendszerét.
Megrendelőink elképzeléseit a már alkalmazott, de heterogén hardver és szoftver állomány egységes rendszerbe foglalásával is képesek vagyunk megvalósítani.
Célunk, hogy Önöknek a legjobb minőségű és kategóriájában legjobb árú termékeket és igényeinek mindenben megfelelő, testre szabott szolgáltatásokat nyújtsunk.
Cégünk jól képzett, ugyanakkor a gyakorlati életben is helytálló munkatársai elkötelezettek a rugalmas együttműködés, a nemzetközi színvonalú szolgáltatások nyújtásának irányában, bármilyen jellegű megrendelés teljesítése esetén.
A minőségbiztosítás cégünk minden munkatársának feladata és felelőssége. Munkánk kulcseleme, hogy az
„elsőre jól csinálni”
elvet maradéktalanul érvényesítsük ezzel hatékonyan és takarékosan tudunk megfelelni a partneri és saját minőség politikánk elveinek.
Hosszútávú elkötelezettség
A számítástechnikában a termékek, a piaci szereplők rendkívül gyors változásának vagyunk tanúi. Egy kritikus, hosszantartó projekt esetében aligha lehet fontosabb szempont a partnerek hosszú távú elkötelezettségénél. A hosszú távú elkötelezettség nem csupán szándék kérdése. Súlyát a mögötte álló tapasztalat és pénzügyi erő adja meg. Szándékunk partnereink, működésük alatti, folyamatos támogatása és kiszolgálása.
Technikai bemutatás
Az általunk végzett szolgáltatások , munkák minoségének egyik záloga a kiváló minoségu szerszámok, villamos gépek, berendezések használata. Cégünk magas minoségi ipari villamos és szerszámgépeket valamit eszközöket használ a munkák elvégzéséhez. Kiemelt termékpartnerünk ,beszállítónk az amerikai De Walt cég melynek professzionális akkus és hálózati gépeit használjuk a kivitelezés során - ezek biztosítják a hatékonyságot.
Méroeszközeink Fluke , De Walt illetve Leica gyártmányok - ezek biztosítják a pontosságot.
Korszeru gazdaságos jármuparkkal rendelkezünk a szállítási, logisztikai feladatok elvégzéséhez. Minden gépjármuvünk GPS-el ellátott folyamatosan karbantartott gépjármu - ezek biztosítják a gyorsaságot.
KolorFund támogatás
Európai Uniós támogatások
Cégünk 5,1 millió Ft támogatást nyert a ?Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése"címu pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 12,9 millió forintos összköltségvetésu beruházásból a következo eszközök, hardverek és szoftverek beszerzése valósult meg.
Sorszám |
Gyártó |
Megnevezés |
1 |
Dell |
Dell R510-37 Server -19" WFP monitor |
2 |
Dell |
Dell Latitude E6520-C7 vPro notebook |
3 |
Dell |
Dell Latitude E6520-C5 vPro notebook |
4 |
Dell |
Dell Optiplex 990 vPro MT munkaállomás |
5 |
Dell |
Dell U3011 WFP 30" mérnöki monitor |
6 |
Dell |
Synologic SAN DS411 |
7 |
|
Igo Navigáció program |
8 |
Contreg |
Contreg 19" 12 U fali rack |
9 |
APC |
APC UPS Smart 1500 RM szünetmentes tápegység |
10 |
Cisco |
Cisco ASA 5505 Firewall Sec Plus |
11 |
Cisco |
Cisco Catalyst 2960S-24TS GBIC Gigabit Switch |
12 |
Cisco |
Cisco Catalyst 200-26P PoE Gigabit Switch |
13 |
Cisco |
Cisco 891W GigaE SecRouter 802.11n a/b/g/n FCC Comp |
14 |
|
SNMP Rack Monitor 1 unit 4-4-1 port |
15 |
|
ESET NOD 32 Viruskereső program |
16 |
Fluke |
Fluke 287-RS200-TL 81 300V multiméter |
17 |
Fluke |
Fluke DTX-1800 CAT7-GG45 PERM-CHN LAN adapter |
18 |
Apple |
Apple MACBook Pro 15.4 |
19 |
KonicaMinolta |
KonicaMinolta 211 MF dig. fénymásoló nyomtató |
20 |
|
MF 19 "Touch Screen Info Boksz |
21 |
|
Works Pullzall 450 kg/220V-24 V emelő |
Cégünk 2009-ben pályázatot nyújtott be "Hálózatépítéshez és rendszerfelügyelethez szükséges eszközbeszerzés" címmel 5.657.975.-Ft összegu vissza nem térítendo támogatást nyert el. A támogatás révén a következo eszközöket szereztük be:
Sorszám |
Gyártó |
Megnevezés |
1 |
Dell |
Server, DELL T410 és Dell E190s 19" TFT monitor |
2 |
Triton |
Rack szekrény 32 Unit , szerelvényei |
3 |
Dell |
Switch Dell powerconnect 3424 |
4 |
HP |
Nyomtató A2 HP Design Jet 110 NR |
5 |
HP |
Digitális MF eszköz HP CM 2320 |
6 |
Dell |
Notebook Dell E6500 C2D T9550 2.5GHz 4G 250G WXGA+ FD |
7 |
Dell |
PC Munkaállomás Dell Optiplex 960MT számítógép C2D E8400 3GHz 4GB 2x250G VBtoXPP +Dell E190s 19" TFT monitor |
8 |
APC |
1500 VA UPS APC Smart-UPS 1500i Torony 980W |
9 |
Dell |
24" tervezo monitor Dell 2408WFP |
10 |
DSC |
Biztonyságtechnika és videó megfigyelo rendszer |
11 |
ÁdámSoft |
Ügyviteli sw SB 5 user for Windows |
12 |
LS |
LS4278 rádiós vonalkód olvasó |
13 |
Panasonic |
KX TDA 15Digit telefon központ és call. Center - hotline szolg. |
14 |
DeWalt |
DC 547K Akkus, 18,0V - Kinyomópisztoly 310ml, 600ml, 18V |
15 |
DeWalt |
DC411KA Akkus, 18,0V - sarokcsiszoló, 115mm, 2db NiMH akku, k |
16 |
DeWalt |
DC727KL Akkus, 18,0V - ütvefúró-csavarozó, 2db Li-Ion akku, k, 13mm - készlet |
17 |
DeWalt |
DC722KL Akkus, 18,0V - fúrócsavarozó, 2db Li-Ion akku, k, 13mm |
18 |
DeWalt |
DC927KL Akkus, 18,0V - ütvefúró-csavarozó, 2db Li-Ion akku, k, 13mm, I-II-III |
19 |
DeWalt |
DC827KL Akkus, 18,0V - ütvecsavarozó,1/4", 150Nm 2db Li-Ion akku, k - készlet |
20 |
DeWalt |
DC822KL Akkus, 18,0V - ütvecsavarozó,1/2", 195Nm 2db Li-Ion akku, k |
21 |
DeWalt |
DC213KL Akkus, 18,0V - SDS-Plus fúró-vésokalapács, 2db Li-Ion akku, koffer |
22 |
DeWalt |
Lámpa készlet DW908 , DC527N,DW919 |
23 |
DeWalt |
DC515N Akkus készlet |
24 |
Metabo |
MFE 30 falnútmaró+ ASR 2025 forgácselszívó |
25 |
Proxon |
28146 gázforrasztó |
26 |
Weller |
WSD 81 forr állomás |
27 |
EXTOOL |
160 IW160A heg.trafó és automata pajzs |
28 |
Leica |
Lézeres távméro Disto D3 |
Cégünk 2010. augusztusában pályázatot nyújtott be "Eszközbeszerzés" címmel a GOP-2010-2.1.1/A kódszámú kiírásra, melyen 4.924.220.-Ft összegu vissza nem térítendo támogatást nyert el. A támogatás révén a következo eszközöket szereztük be:
Sorszám |
Megnevezés |
1 |
Fluke DTX-Pro OTDR 900 Mhz LAN Networkscanner hálózati teszter |
2 |
Fluke Networks CableIQ™ SVC Gigabit hálózati teszter |
3 |
Fluke AirCheck 5Gh WiFi hálózati teszter |
4 |
Konica Minolta BH C220 Color A3+ digitáls fénymásoló és scanner,fax |
5 |
Dell 980-8 TOW i7 számítógép munkaállomás , Dell TFT 23" Wide Flat monitor |
6 |
Dell T310 Intel Xeon 3440/16-3x1Tb szerver , Dell TFT 23" Wide Flat Monitor |
7 |
ACER H5360s 3D DLP projektor |
8 |
Demolition Proffesional Hammer 65 SDS HEX 1400 W bontókalapács |
9 |
Balma Si260-25l-8 légkompresszor |
10 |
Dymo PC -P219 hordozható feliratozó |
11 |
Garmin Edge 800 HR-SW PC GPS helymeghatározóberendezés és térkép |
|